BEMUTATKOZÁS
A- A A+

Admiral étterem bejárat
Admiral étterem logó

Éttermünk 2012. június 20-án nyitott meg a Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidő Központban. Az étterem épp úgy hívatott a fürdő vendégeit, mint a környékbeli lakosokat szolgálni. A kialakításnál szempont volt, hogy mindkét oldalon folyjon a kiszolgálás. A strand felőli rész önkiszolgáló és a napi ajánlatból lehet választani, az étteremben pedig pincérek szolgálják fel az ételeket a'la carte rendszerben. Minden megrendelést a konyhában készítenek el, így a két egység együtt, de mégis külön-külön működik.

 

Elképzeléseinket Csikós Mihály építészmérnök valósította meg, az ő tervei alapján készült el a végső forma. A színes napvitorlák, a fából készült, élénk színű csónakot formázó ülőhelyek és a középen húzódó hajótest az Indonéz kikötők hangulatát idézi.

 

Vállaljuk családi és céges rendezvények, baráti összejövetelek, osztálytalálkozók és egyedi igényeknek megfelelő rendezvények teljes körű lebonyolítását. Belső éttermünk 80 fő, a kerthelyiségünk 20 fő, a fürdő felőli teraszunk pedig 80 fő befogadására alkalmas.

Éttermünk OTP SZÉP kártya, Erzsébet utalvány és bankkártya elfogadóhely.


 

Admiral Étterem Admirál vendéglő kerthelység  Admirál vendéglő kerthelység 

 

 

Nyitva tartás: Hétfőtől szombatig: 11.00-19.00 Vasárnap: 11.00-16.00 • Cím: 2700 Cegléd, Fürdő út 27-29. (Budai úti strandnál) • Telefonszám: 06 (30) 202 3355, 06 (53) 311 197

A lap 0.016 másodperc alatt készült el. | Copyright 2024 Ceglédinfo, design by © Ceglédinfo | Impresszum
| A látogatók száma 2012.08.31-től összesen: 433291 | Ebben a hónapban: 4509 | Ma: 33 | jelenleg: 1 | Statisztika |